Alano
Az alano szó, melyet Délnyugat-Európában a buldog munkáját végző kutyák megjelölésére használnak, az alánoktól ered. Ez a népvándorlási hullámmal Közép-Ázsiából érkező, a szarmaták akkoriban legnagyobb nomád lovas törzse egészen Hispániáig hatolt, és félelmetesen erős kutyáikat is magukkal hozták. A középkorból ránk maradt, az alano-t említő vadászati és történeti munkák mindegyike hangsúlyozza a kutyák páratlan erejét, fizikai teljesítőképességét. ugyanakkor legalább ilyen fontossággal bírt az írók számára az a félelmet nem ismerő jellem, vad és független természet, amely ezen kutyákat a csordák és birtokok rettegett őrzőivé tették. Szinte mindannyian kiemelték azt a sajátosságot is, hogy az alano csak egyetlen embernek engedelmeskedik. Az alano-ról nem mondhatni, hogy túlságosan nyugodttermészet volna: a legkisebb neszre is azonnal ugrik, s nem nyugszik, amíg a zaj forrását fel nem deríti, majd ezután is jó nagy köröket tesz meg futva, hogy biztosítsa a területét. Ezt a jellemző viselkedésformát alakította, jól fejlett, természetes védőösztönét erősítette az a tartási mód, melyben évszázadokon keresztül élt, s melyben ma is a legjobban érzi magát: birtokok végeláthatatlan távlatai között élő, nagy létszámú állat-, és egy szuk, zárt emberpopuláció védelmét látta el. A fajta képviselői gazdájuk közelségében általában eltűrik az idegen jelenlétét, de ekkor is állandóan rajta tartják a szemüket. Nem célszerű megkísérelni a barátkozást velük, mivel ez a kutyák természetével teljességgel ellentétes, s nagyon valószínű, hogy a túlzott közelségbe kerülő ismeretlen személyt egyszerűen támadónak tekintik, s bevetik mindent elsöprő erejüket.Amilyen kérlelhetetlen az idegenekkel, olyan szeretetre méltóan bánik családja tagjaival.
American alaunt
Az amerikai Allaunt elsősorban egy rendkívül intelligens családi kutya, amely képes végrehajtani a különböző feladatokat, mint például a vadászat, az őrzés, súly-és egyéb húzó verseny sport. Az amerikai Allaunt kell benyújtania egy impozáns első benyomás! Ez egy nagy izmos fajta de gyors és mozgékony.
American bull molosser
Az amerikai bull molosszer egy erőteljes kutya.A fajtát főleg masztiff tipusu kutyákból kersztezték ki.Orra nem túl hosszú, teste jól izmolt, szőre rövid, füle lóg v. a képen látható alakúra vágják.Kölyök korban el kell kezdeni a tanítását.Alapvatően gyerek barát, de más kutyákkal sokszor kerülhet összetűzésbe. Remek őrkutya, de nem alapból agresszív fajta.
Amerikai masztiff
Az amerikai masztiff egy molosszer kutya, ami mértének köszönhetően jó őrkutya.Ezt afajtát az angol- és az anatóliai masztiffból tenyésztették ki.Az eredmény:egy angol masztiffra hajazó kutya ami nem nyáladzik annyira, és tovább él.
Jóindulatú, gyerekbarát kutya ami ugyan angol masztiffos, de koránt sem olyan lusta.
Amerikai Bandog masztiff
A bandog nevet a középkorban az őrkutyaként használt nagytestű és erőteljes felépítésű ebekre használták. Ezeket a félelmetes állatokat nappal megkötve tartották, és csak éjszakára engedték szabadon. A név az ősrégi szász „Banda” (lánc) szóból származik. A név jelentése „láncra kötött kutya”.
Az elnevezés ekkoriban csupán a funkció megjelölésére, és nem a fajta meghatározására szolgált. Így gyakran egymástól nagyon is eltérő küllemű kutyákat illettek ezzel a évvel.Azonban az 1960-as években elkezdtek egy olya fajtát létre hozni ,ami méltó utódja lehet a középkori bandognak.A Bandog megalkotásának receptje a következő: egy APBT kannal fedeztetnek egy rottweiler szukát, míg a másik oldalon ez a párosítás ridgeback (vagy argentin dog) – Bullmastiff. A megszületett keverékeket a másik ág egyedeivel párosítják, és ennek eredményeként kapunk Bandogot.Ez a fajta tehát nem más, mint céltudatosan létrehozott keverékek keveréke. Jellemében leginkább nagytestű felmenőihez, a rottweilerhez és a molosszerekhez hasonlít. Már-már a makacssággal határos nagyadag önérzet lakozik benne, amelyet a gazda által kiadott parancsok végrehajtására irányuló olthatatlan vágy ellensúlyoz. A gépiességet ugyanakkor oldja a terrieres élénkség és magasfokú intelligencia, mely egyben biztosítja a hatalmas tömeg gyors és koordinált mozgatását.A valódi Bandog fantasztikus és hihetetlenül izgalmas figura, éppen ezért nem véletlen, hogy népszerűsége világszerte nőttön-nő.
Angol masztiff
Az angol masztiff erőteljes testfelépítésű ,70-90kg-os kutya. Testének nagynak, nehéznek, erősnek és arányosnak kell lennie.A fejnek minden oldalról nézve négyszögletesnek és szélesnek kell látszania. A lapos homlok csak akkor ráncolódik, ha a kutya figyel valamire.Nyugodt, magabiztos, nemes kutya. Felnőtt korában kiegyensúlyozott, nem befolyásolható. A családjával kedves és gyengéd, s nem szereti, ha magára hagyják. Kiválóan és nagyon határozott módon őrzi a családot, a lakást és a kertet. nem jellemző rá, hogy a kerítés mögött ugrálva vadul megugassa a járókelőket. Csak ritkán ugat, tisztában van azzal, hogy a puszta megjelenése is elég a rossz szándékú emberek elriasztására. Kimondottan értelmes kutya, általában engedelmes és együttműködésre kész.
Argentin dog
Az argentin dog egész teste igen izmos, de különösen a marja és a lágyéka. Mellkasa tágas, hasvonalának legmélyebb pontja a könyök mögött van. Erős háta a mar és a far között enyhén lejtős. Megfelelően fejlett izomzat esetén a gerincnél felülről jól látható barázda húzódik végig. A farok nem ér a csánk alá, és a kutya magasan tartja.Lábai egyenesek. A hátsó láb alacsonyan lévő csánkja feltűnően kirajzolódik. A koponya lekerekített, a pofa vonala enyhén felfelé ível.A magasan tűzött fülek a fej mellett lógnak, vagy kupírozottak.
Az argentin dog temperamentumos, olykor szilaj kutya, óriási kitartással. Kiegyensúlyozott, komoly, szívós, bátor, önmagától is sokat követelő, magabiztos viselkedésű. A gazdájához és családjához nagyon hűséges, irántuk érzett szeretetét gyakran kifejezi. Általában igen figyelmes, és szükség esetén a család védelmére kel, de ugatni csak ritkán szokott.
Ausztrál bandog
A bandog egyik változata.Legközelebbi rokona: amerikai bandog masztiff.
Bullmasztiff
![]()
A bullmasztiff rendkívül kiegyensúlyozott, nem különösebben befolyásolható, s általában nyugodt módon reagál az ingerekre. Bátor és fizikailag is sokat követel magától. Ugyanakkor igen érzékeny az otthonában uralkodó hangulatra, és a család tagjaival szemben kimondottan gyengéd. Nem ugat sokat, de veszély esetén mindig jelez. A bullmasztiff elszántan védelmezi családját és otthonát a rossz szándékú személyek ellen. A bullmasztiff türelmes a gyerekekkel, fajtársaival szemben azonban nagyon domináns módon viselkedhet, akár a szabadban találkozik velük, akár a lakásban. Ha fiatal korában megfelelően szocializálták, könnyen meg tud férni az egyéb háziállatokkal, például a macskákkal. A család barátait elfogadja, különösen akkor, ha gazdája is jelzi, hogy minden rendben, a nem kívánt látogatókat azonban feltartóztatja.
Azori szigeteki kutya
Erős és szívós. Jó őrző-védő kutyák . Ez a fajta nagyon határozott intelligens és nagyon szófogadó. Napjainkban továbbra is ritka fajta. Ezek a kutyák tapasztalt kutyatulajdonosok valók. Ha jól szocializált ez a fajta is barátságos.A szőrzete rövid, sima, sűrű, a durva tapintású.Színe lehet ápadt bézs, fekete , szürke, csíkos, fehérjegyekkel.
Boerboel
Karakterét szilárdnak, megbízhatónak, engedelmesnek és intelligensnek írják le, erős őrző ösztöne van, különösen ragaszkodó a családhoz és a gyerekekhez, magabiztos és rettenthetetlen, az agresszivitás bármi jele nélkül.Határozatlan, tapasztalatlan és engedékeny személyeknek nem ajánlható. Dél-Afrika és Namíbia vidéki területein az emberek valósággal imádják a boerboelt, ami nem véletlen: ez a kutya már számtalanszor bebizonyította, milyen nagyszerűen tudja őrizni és védelmezni a hatalmas gazdaságokat és az ott élő családokat. Más országokban ritka, ott elsősorban éber társként tartják a fajta rajongói. Tulajdonságai és eredete alapján ez a kutya főként azoknak ajánlható, akiknek nagy tér áll rendelkezésükre, no meg egy jókora, erősen körülkerített kert. A nyüzsgő belváros nem ideális környezet az átlagos boerboel számára. Színe lehet sárga, fakóbarna, vörösesbarna, barna, szürke, csíkos is.
Bordeaux-i dog
Hatalmas termetű, rendkívül izmos kutya. Feje a boxeréhez hasonló, de nagyobb annál. Szeme sötétbarna, füle lelóg. Háta egyenes, ágyéka feszes, mellkasa mély, boltozatos. Végtagjai oszlopszerűek, párhuzamosak. Farka lelóg. Szőrzete rövid, finom sűrű. Színe a sárgásbarna különböző árnyalatai. Hűséges kiegyensúlyozott természetű, jól kiképezhető.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
4. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
7. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
9. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
10. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
11. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
12. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
13. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
14. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
16. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
18. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
19. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
20. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
21. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
22. MY BEERCOASTERS
► I only collect Belgian beer coasters. This site contains my double beercoasters that I would like to exchange for Belgian ones. If exchange is not possible, you can send a request to buy via fossielzoeker@gmail
bierviltjesmarc.hupont.hu
23. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..
fordalkatreszmiskolc.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
25. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
► Moon Shine. Nevelj lovat!
hflonevelde.hupont.hu
27. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
28. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
29. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
30. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
31. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
32. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
33. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
34. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
35. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján
► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website
gyimesiplebania.hupont.hu
36. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
37. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
39. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
40. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
41. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
42. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
43. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
44. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
45. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
46. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
47. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
48. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
51. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
53. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
54. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
55. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
56. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
57. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai
► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot."
galambasz.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
60. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
61. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
62. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
63. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
64. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
65. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!
eredetiparfume.hupont.hu
67. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
68. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
69. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
70. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
71. Mozgássérültek Jász - Nagykun - Szolnok megyei egyesülete
► koordinátor oldal
hardboxer.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
73. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
74. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu